Harmadik lecke a 80 napos profivá változtató sorozatban. (Az első levélben rögtön két lecke volt, talán emlékszel.)

Foglaljuk össze röviden, hogy miről volt szó az eddigi leckékben:
1.    Kiderítettük, hogy bár nem vagy a szó klasszikus értelmében profi felhasználó, de sokkal jobb ez így, mert a belefásult, unott profikkal ellentétben Te még élvezed a számítógépezést (és hozzá az internetet is.)
2.    Aztán gyorsan rendbetettük a kinézetet, hogy ne foglaljon fölöslegesen a drága erőforrásokból.

Most pedig arról lesz szó, hogy milyen alapvető, a géped életében legfontosabb szerepet betöltő szoftverekre van szükséged.

Van már Windows-od, van már személyre szabott kinézeted, de lehet, hogy két olyan programod hiányzik, amelyek nélkül minden pillanatban veszélyeknek vagy kitéve.

Ez a két program, ami a géped életét, és a Te jókedvedet védi: a Tűzfal és a Vírusirtó.

Ha Windows XP SP2-esed vagy SP3-asod van, akkor most vehetsz egy fél lélegzetet, mert van Tűzfalad. Remélhetőleg aktív is!

Ha régebbi a Windows-od, vagy XP ugyan, de SP1-es csomaggal, akkor nincs Tűzfalad, és ha most a netre vagy kapcsolódva, már másznak is befelé a kártevők a gépedbe. (Na jó, ezt csak a szemléltetés kedvéért írtam le, általában mindenkinek van tűzfala… általában.) Windows 7 elméletileg alapesetben megfelelő védelemmel rendelkezik tűzfal tekintetében, de erre azért sosem lehet mérget venni.

A biztonság kedvéért nézz utána, hogy a Te gépeden van-e tűzfal. A következő módon nézhetsz utána: Start menü>> Beállítások>> Vezérlőpult>> Windows tűzfal ikon (ha ezt ott találod, máris kiderült, hogy be van építve a Windows-odba a saját tűzfala, már csak azt kell leellenőrizned, hogy be van-e kapcsolva! Ha itt nem találsz semmit, akkor a Program files mappában kell megnézned, van-e ott valami tűzfalra hasonlító programnév. (Például a Firewall, a Comodo, a ZoneAlarm, és a Kerio a leggyakrabban felbukkanó, tűzfalra utaló szavak. A Firewall maga a tűzfal, a Comodo, a ZoneAlarm és a Kerio pedig elnevezések, ún. márkanevek.)

Figyelem! Ha otthon több gépet is használtok, és közös hálózatba vannak ezek „kötve”, akkor mielőtt még beállítanád a tűzfaladat, kérd ki annak a véleményét, aki ért a hálózathoz, mert lehetséges, hogy speciális védelmet kapott már eleve a hálózatotk a router által, tehát nincs szükség szigorú tűzfalra az egyedi állomásokon (gépeken), mert akkor az is előfordulhat, hogy a hálózatba csatlakozás nem lesz lehetséges.
Mindenképp kérd ki nálad hozzáértőbb véleményét ez esetben. Ha csak egy gép van a családban, akkor viszont javaslom a tűzfal bekapcsolását a gépen! Ha valami problémát észlelnél ezek után az adatforgalomban, akkor a tűzfalat ki kell kapcsolni újra, és megnézni, hogy helyreáll-e az adatforgalom.

Vírusirtó: márka név említése és egyéb utalások nélkül én nemes egyszerűséggel csak azt mondanám Neked, hogy naponta frissülő, jó nevű (akár ingyenes) vírusirtót válassz! Életet menthet! (Ha konkrétabb tipp érdekel, olvass bele a Vírus Kommandó blogunkba, garantáltan tátva marad a szád néhány cikk olvasása közben! Persze az sem titok, hogy 3 féle vírusirtó szoftvert ajánlok kimondottan, ezeket ismerem, sőt, használom.)

A tűzfal és a vírusirtó kimondottan azért vannak, hogy megvédjék a gépedet a behatolóktól és a káros alkalmazásoktól.
De ezzel még nem végeztünk a biztonság témával, hiszen ez egy borzasztóan átfogó terület. Ennek a tanfolyamnak a keretében kimondottan sokat foglalkozunk a biztonság témájával, hiszen eredetileg ez a tanfolyam a Vírus Kommandó Bt. terméke volt, és nekünk a vírusvédelem a fő profilunk az interneten. Mi tudatában vagyunk annak, hogy milyen területekre kell csak egy kicsit is odafigyelni ahhoz, hogy elkerüljenek minket a vírusok, és természetesen ezeket az információkat tovább is adjuk. Más oktatóanyagokhoz képest, ezért találkozhatsz nálunk többet a biztonság témájával, de nem győzöm hangsúlyzni, hogy ez a  minimum.

Nézzük tovább, milyen kulcsfontosságú alkalmazások használatának körültekintő megválasztásával lehet még fokozni a biztonságot.

Böngésző

A Windows alapértelmezett böngészője az Internet Explorer. Ezt tudja rajtunk kívül minden vírusgyártó és minden hacker is. Ezért NEM ajánlom az Internet Explorer böngészésre használatát. (Másra meg nem nagyon kell, mert majd leszoksz ez egyéb beépített alkalmazások használatáról, amik szintén Explorerrel jelenítik meg magukat. Helyettük sokkal jobb és profibb programokat fogsz használni!)

Sokkal jobb, és praktikusabb a Mozilla FireFox. (Kattints a linkre, új ablakban megnézheted a Mozilla nevű cég termékeit, ott találod köztük a Firefox-ot.)

Bár a Mozilla Firefox nyílt forráskódú (ingyenesen használható, közösségen alapuló fejlesztésekkel), tehát akár ennek a biztonsági réseit is ismerhetik a vírusok írói és a hackerek, viszont a Mozilla Firefox (továbbiakban: Firefox) nem kompatibilis ezer százalékig a Windows-zal, vagyis nem kapcsolódik alapvetően a Windows rendszerfájljaihoz. (Egyszerűen megfogalmazva.)

Ezáltal közvetlenül igencsak csekély a lehetősége, hogy a Mozillán keresztül érkező vírus befertőzi az egész rendszert. Van rá esély, de sokkal kisebb, mit az Explorernél! (És ugye ezért van tűzfalunk és vírusirtónk is.)

Ha Explorerrel böngészel, minden, ami azon keresztül bejön a gépre, az rögtön a Windows rendszermappájába kerül. Más böngészők esetében ez nem így van: saját mappájukba kerülnek az adatok, tehát a vírusok dolgát jócskán meg tudják nehezíteni.
A másik, amiért még a Firefox-ot ajánlom, az az, hogy nagyon felhasználó barát.

Sokszor előfordult még kezdő koromban, hogy nem nyílt meg rendesen egy-egy honlap, vagy használhatatlanok voltak bizonyos webfelületek. Na, mire ezt egy amatőr kideríti, hogy milyen flash lejátszót, meg java platformot kell letölteni, és, hogy honnan, addigra a kedve is elmegy az egésztől. Ráadásul könnyen bekaphat egy-két vírust a letöltött anyagokkal együtt.

Viszont a Mozilla FireFox olyan kis okos, hogy ha észreveszi, hogy nem tudta jól betölteni az oldalt, mert valami kis plugin (bővítmény, beépülő) hiányzik, akkor figyelmeztet, és felajánlja, hogy töltsd le.
Teljesen automatikus, kezdőknek és házi használatra egyaránt ajánlom!
(Kiegészítés: léteznek még egyéb böngészők is, például a sokak által kedvelt Opera, és a Google Chrome. Keress rájuk a Google-lal: Opera böngésző letöltés, Fifefox letöltés, Chrome letöltés.)

Egyidejűleg több böngészőt is lehet telepíteni a gépre, hiszen ezek akár egyszerre is használhatók. Nem zavarják egymás működését. Nem úgy, mint a vírusirtók. Vírusirtóból egyszerre, egyidejűleg csak és kizárólag egy darab lehet a gépen, máskülönben képesek az egész rendszert összeomlasztani, annyira nem viselik el „egymás társaságát”.

Az operációs rendszer fogalma

Most olyan elméleti területre merészkedünk, ahol elkerülhetetlen annak a meghatározása, hogy egyáltalán mi is az az operációs rendszer? Mire szolgál? Mit tud?

1. Az operációs rendszer fogalma:
Olyan egymással együttműködő programok rendszere, amelynek feladata a számítógép hardver elemeinek összehangolása és a felhasználóval történő kommunikáció biztosítása.

2. Feladatai:

    • a perifériák tesztelése, a gépi erőforrások kezelése

    • programok indítása, működtetése

    • a feldolgozás ütemezése vagyis a gépi erőforrás-megosztás a futó programok között

    • adatok kezelése

    • programok és adatok biztonságos megőrzése

    • a működési zavarok jelzése

    • párbeszédes kapcsolattartás a gép kezelőjével (forrás: ujhelyi.sulinet.hu)

Már az első sorban szerepel az a kulcsfontosságú pár szó, ami miatt ezt szóba hoztam: számítógép hardver elemeinek összehangolása. Borzasztó fontos ezzel tisztában lenni, hiszen a felhasználók többsége abban a tévhitben van, hogy az operációs rendszer, az az ikonok és ablakok összessége. De, mint látod, leginkább a hardverek összehangolása az alapfeladata, minden más, amit Te látsz, hallasz, végrehajtasz vele, az már csak plusz!

Driverek

A tanfolyamot szándékosan nem a hardverekkel kezdtem, mert mikor az ember már ott ül a monitor előtt, és fejlődni, tanulni, okosodni vágyik, akkor általában már nem annyira fontosak számára a hardverekről szóló részek. (Ez inkább vásárlás előtt, bővítés előtt és problémák után szokott fontos és koncentrált terület lenni.)

De nem kerülhetjük meg a hardver driver-ek témáját. (Driver=illesztőprogram)

Ahhoz, hogy az operációs rendszer (legyen szó bármilyen Windows-ról, vagy akár Linuxról is), az alap feladatát végre tudja hajtani, vagyis összehangolhassa a hardvereket, ahhoz a hardvereknek rendelkezniük kell, megfelelő, (operációs rendszerhez)illesztő programokkal. Ezeket is az operációs rendszeren keresztül kezeljük, de fontos tudni, hogy a hardveres működéshez kell. Tehát semmi köze a szövegszerkesztéshez, meg a fényképek rendezgetéséhez, de a driverek-illesztőprogramok minősége meghatározza a géped, operációs rendszered stabilitását.

Ha nem a legjobb, legfrissebb, legkompatibilisebb, gyártó által legjobban ajánlott driver van feltelepítve minden egyes hardverhez, akkor az működésbeli problémákat, instabilitási tüneteket produkálhat. A driver lényegében az összekötő kapocs a Windows és a hardver között. A hardverekről lesz még szó!

Tehát, a sebezhetetlen operációs rendszerhez szükségesek a megfelelő illesztő programok. Látod, ehhez az egyetlen mondatocskához, fél oldalnyi magyarázat-előzmény kellett.

Már tudod, hogy a konkrét védelmi szoftvereken túl (vírusirtó és tűzfal), a böngésződ az, ami megtámogatja az operációs rendszered biztonságosságát, és tudod azt is, hogy a hardverek összehangolása az operációs rendszered fő feladata, melyben a megfelelő driverek segítik. Ezek a programok oldaláról figyelembe vett fontos tudnivalók voltak, de léteznek fizikai szempontok is.

Fizikai védelem

Sebezhetetlen operációs rendszerhez szükséges még a megfelelő körülmények biztosítása a gép számára:

  • megfelelő hőmérséklet,
  • kánikulában pluszhűtés,
  • áramingadozások kiküszöbölése (túlfeszültség elleni védelem)
  • elemi károk elleni védelem (villámcsapások közepette nem gépezünk!).
  • Nedvességtől, portól, sérüléstől kell óvni, stb.

Látod? Semmi ördöngösség, mégis nagyon fontos és alapvető dolgok, amelyekre általában nem is gondolnánk.
A következő leckéig nézz utána, hogy van-e tűzfalad, van-e vírusirtód, cseréld le az Explorert Mozilla FireFox-ra. (A driver-eket ne piszkáld! A driverekhez csak akkor kell nyúlni, ha valami nem működik megfelelően, de egyébként ezekkel nem kell foglalkozni. A későbbiekben lesz még erről szó egy leckében.)

A következő tananyag a Milyen baklövéseket követnek el a vérbeli „profik”, és hogyan tudod ezeket elkerülni? címet viseli. 4 nap múlva érkezik!