Linux disztribúció fogalma

Mielőtt továbbhaladnánk a Linux megismerésben néhány szót feltétlenül ejtenünk kell a már eddig is többször említett „disztribúció” fogalmáról.

Általában elmondható, hogy a kifejezés az angol „distribution” magyarosításából és átvételéből származik. Az angolban a „distribution”–nak – mint, oly sok más angol szónak számtalan jelentése van -, értelmezését meghatározza a szó mondatban elfoglalt helye és szókörnyezete.

A Linuxban a kiadott különböző változatokat nevezzük Linux disztribúcióknak.

Ez így jól hangzik, de miről is van szó?

Meglepő módon a Linux disztribúció (változat) kapcsán rögtön egy fontos ismérvet értelmeznünk kell, amely részben magától érthetőnek látszik, vagy talán még sem ilyen egyszerű a helyzet?

Gondolom nem okozok nagy megdöbbenést, hogy minden Linux disztribúciónak meghatározó eleme a Linux. Ez alapvetően azt a rendszermagot jelenti, amely az operációs rendszer lelke és fejlesztésén, funkcióinak bővítésén sok szakember dolgozik.

Tessék még el sem kezdtük és máris egy újabb fogalommal találkozunk, ez pedig a rendszermag. Jelenleg bőven elég annyit tudnunk róla, hogy a rendszermagok kiadásuk időpontjától függően funkciógazdagságukban eltérnek.

A haladó felhasználók képesek különböző programok segítségével a régebbi kiadású rendszermagokat az újabb, funkciógazdagabb változatra „lecserélni”és azon a szükséges beállításokat elvégezni.
Egy hasonlattal élve ezt úgy képzelhetjük el a legegyszerűbben, mintha egy „bajonettzárral” csatlakozna a rendszermag és az egy „mozdulattal” lecserélhető lenne egy másikra, például a megváltozott hardver környezet optimális működtetéséhez.

Egyébként az átlag felhasználóknak nincs dolga vele, a mindennapi munkát nem befolyásolja, a rendszer optimális működtetéséhez szükséges. Továbbra is működik az OpenOffice, a Firefox és a számtalan hasznos program.

A különböző változatok esetében is időnként frissítik a rendszermagot, ekkor különösebb beavatkozásra nincs szükségünk. De nem bonyolítom tovább, erről most bőven elég ennyit ismernünk.

Akkor most mi is az a Linux disztribúció?

Röviden és tömören egy működőképes, az alapbeállításokat tartalmazó operációs rendszer a hozzátartozó programcsomagok gyűjteményével, amely napjainkban felhasználóbarát módon biztosítja az egyszerű telepítést és használatot.

Melyek a legelterjedtebb disztribúciók?

Nagyon sok változat létezik, csak egy pár közismert disztribúciót említenék:

  • Debian GNU/Linux
  • SuSE
  • Red Hat
  • Fedora
  • Mandriva
  • Ubuntu
  • UHU

és sorolhatnám. A felhasználók esküsznek a saját Linuxukra, már szinte fanatikusan.

A továbbiakban…

A kommentekben felvetettekre reagálva a következetesség és érthetőség figyelembevételével meg fogjuk ismerni természetesen a particionálás szabályait és az XP, a Vista mellett is futó Linux telepítési fogásait is.

Nagyon fontosnak érzem, hogy a közeljövőben szenteljünk egy rövid időt a szabad szoftver mozgalom és a Szabad Szoftver Alapítvány (FSF) célkitűzéseinek, filozófiájának. Ezek az alapelvek hívták létre és működtetik ma is Linux szellemiségét és szabadságát…

Folytatás hamarosan…

Diótörő

Kapcsolódó bejegyzések:

5 hozzászólás a(z) “Linux disztribúció fogalma” bejegyzéshez

  1. black_Umbrella

    …”A továbbiakban…

    A kommentekben felvetettekre reagálva a következetesség és érthetőség figyelembevételével meg fogjuk ismerni természetesen a particionálás szabályait és az XP, a Vista mellett is futó Linux telepítési fogásait is.”…

    már alig várom

    Válasz
  2. U. Ferenc

    Egyetértek az előttem nyilatkozóval, türelmetlenül várom az XP mellett miként lehet a Linux-ot telepíteni. Tanulni sosem késő.
    Tisztelettel:U.Ferenc

    Válasz
  3. ragazzo

    Talán a legegyszerűbb ha a wubi installert használod. Ekkor nem rontasz el semmit, mert nem csinál galibát. Elég sok leírás van erről a telepítési módról. Ha már nem kell, akkor pedig csak simán leszedheted a programok telepítése és eltávolítása segítségével. Érdemes egy próbát tenni.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.