jó tudni kategória bejegyzései

Hogyan védjük szeretettünket a hőségtől?

A szeretettünkön természetesen a számítógépet értjük most :).

Nincs mese, hetek óta dögmeleg van, és idén még lesz is párszor. Én speciel naponta órákat töltök a kerti slaggal, és a belőle – kútból – jövő 15 fokos vízzel, de nem lehet egész nap szórakozni! Meg különben is, már nincs terület a kertben, amit ne áztattam volna már el, 15 centi mélyen.

Nemcsak nekünk kell az extra hűtés, hanem a gépünknek is, tekintet nélkül arra, hogy asztaliról van-e szó, vagy laptopról.

Kezdjük azzal, hogy mi a tünete annak, hogy ha gépünknek melege van.

Hát, először is, lassabb lehet a gép. – Lassabban működik, lassabban áll le, netán percekre kimerevedik esetleg a képernyő, még a homokóra sem látszik, csak éppen nem reagál semmire a gép. Kis idő múlva magától életre kelhet, folytatva a munkát. A gép nemcsak a melegtől lassulhat le, lehetséges, hogy már eleve túl volt terhelve. Gépgyorsító trükkök, tippek, tanácsok, itt>>

Másodszor: hangosabb lehet a gép. – A ventillátorok a processzoron és egyéb helyeken nagyobb teljesítményre kapcsolnak, hogy a külső hőmérsékletből eredő többlet hőt kompenzálják. Gondolj bele, egy 10 fokos alaphőmérséklet pluszt már megérez mind a winchester, mind a processzor (AMD processzorok talán jobban tűrik a többlet hőt, de nem végeztem tudományos kísérleteket ezzel kapcsolatban, de az AMD-k eleve magasabb hőfokon dolgoznak, mint az Intel-ek.)

Harmadszor: nagy eséllyel lehet hibás a gép, – vagy jöhet elő olyan hibája, ami 20 fokban még bírta volna esetleg napokig, hetekig. Váratlanabbak is lehetnek a hibák, pl. a ventillátorok túlterheltségéből adódóan.

Hogyan lehet segíteni?

1.      A nyárnak eleve úgy kellene nekivágni, hogy nyár elején kitakaríttatjuk a gépet szakemberrel: aki kifújja a koszt, ránéz a hardverekre, hogy minden rendben van-e, és a „Mit csináljak nagy melegben?” kérdésünkre esetleg nagyobb ventillátort, vagy másik tápegységet javasol. Talán már feltűnt, a megelőzés híve vagyok… De nyugalom: a nyárnak soha, senki nem így szokott nekivágni, tehát, ha elmulasztottad, nem te vagy a hibás, egyszerűen ilyesmire nincs még igény itthon, csak elvétve. Az is tény, hogy hála az égnek még ritkák az olyan nyarak, mint az idei, ahol hetekig harmadfokú hőségriadó van, párosítva harmadfokú jégesőriadóval, de ha hinni lehet a globális felmelegedésben – márpedig minden efelé mutat -, akkor esetleg jövőre majd tényleg gondolkodj előre! Laptopoknál akár félévente, nyár elején és mondjuk tél közepén érdemes egy-egy nagytakarítást kivitelezni belül.

2.      Asztali gépekbe plusz ventillátorok behelyezése, a stratégiai pontokra – winchester, videókártya, ház oldalát kivágni, ventillátort betenni – óriási segítség tud lenni.

3.      Tudom, hogy most egyesek felháborodnak, de átmeneti megoldásként, akut vészhelyzet-elhárítóként már az is nagy segítség az asztali gépeknél, hogy ha levesszük a ház oldalát. Ilyenkor magát a házat mindenképp vegyük fel a földről/talajról, és helyezzük el például az asztalon, és igazítsuk úgy, hogy senki ne tudjon belenyúlni! Mint mondtam, ez átmeneti megoldás lehet – persze vannak, akik úgy gépeznek évekig, hogy lényegében semmiféle burkolat nincs a gép körül -, mert inkább legyen ilyen módon irányítatlan a ventilláció – ennek is megvannak a hátrányai -, mintsem leégjen valami odabenn… (Laptopoknál ez lehetetlen megoldás.)

4.      Laptopoknál érdemes beszerezni laptophoz való, hűtőpadot, külső ventillátort. Ezeket általában USB-csatlakozóval lehet a laptopra dugni, és az a kellemes mellékhatásuk is megvan, hogy cirkulálják a levegőt a laptop körül, ami a kezünknek is jól eshet. Keress rá a Google-ban (laptop hűtőpad)! Ezek általában a laptop ALÁ kerülnek, és a beépített ventillátorok munkájára segítenek rá, a levegő jobb elvezetésével, több levegő bejuttatásával.

Mi a helyzet, ha már kár érte a gépet a hőség miatt?

  • Érdemes mindenképp szakemberhez vinni – vagy kihívni egyet -, aki esetleg a biztosító számár szakvéleményt is tud kiállítani, bár ez általában még csak villámcsapás és egyéb látványos elemi károknál szokott megvalósulni. Ugyanakkor, ha ez a meleg tényleg így marad, akkor a biztosítóknak erre is készülniük kell. Ja, persze csak akkor, ha van biztosítás.
  • Ha nem indul, vagy nagyon gyanúsan működik, akkor azonnal adatmentés, egy másik gép segítségével – winchestert átrakva -, hogy legalább a pótolhatatlan dolgainkat biztosan megmentsük. Utána jönnek fontossági sorrendben a hardverek, majd a szoftverek. A laikusok ezt mindig elfelejtik, és előbbre veszik a fránya gépet a kincset érő emlékeknél, dokumentumoknál. Ez a fontossági sorrend azokban az esetekben is fennáll, mikor nem a hőség okoz kárt, hanem mondjuk az árvíz. Legfontosabbak az adatok!
  • Kérdés? Tapasztalat?

    A gép nemcsak a melegtől lassulhat le, lehetséges, hogy már eleve túl volt terhelve. Gépgyorsító trükkök, tippek, tanácsok, itt>>

    Meglepetés: Válságelkerülési tanácsok

    FIGYELEM, VESZÉLYES INFORMÁCIÓK! LÁTTAM ÉN MÁR TELJESEN KEZDŐ FELHASZNÁLÓKAT AZ INTERNETBŐL VAGYONT SZEREZNI!!!

    Talán még nem minden olvasóm számára nyilvánvaló, de a másik életemben online vállalkozókat tanítok számítógép felhasználásra.

    Ez a válságos téma szinte mindenkit érint, még azokat is, akik semmit nem érzékelnek belőle. De nyilván mindenkit elérnek az ismerettségi körükből a rossz hírek, a drámák, az elbocsátások, a törlesztőrészlet megnövekedések.

    A RizsaNélkül.hu oldalon kolléganőm, Vida Ági összeállított egy válságelkerülési tanácsokat összefoglaló tanulmányt>>(kattints ide, ez egy link, a tanulmány új ablakban nyílik), javaslom, hogy olvasd el! Akkor is, ha nem vagy vállalkozó, akkor is, ha nem érdekel a válság (tudom, hogy érdekel).

    Hamarosan egy tréning keretében is fogunk ezekről a témákról beszélni, főleg a hatékony és eredményes munka elvégzésének témájában. Mikor nagy a nyomás, és a forintok után futkosnak az emberek, akkor azt is érdemes hatékonyan csinálni 🙂

    Nézd meg a tréning oldalát is, még pár napig szuperkedvezményes áron lehet jelentkezni.  Katt az idővarázs tréning oldalára>>

    Találkozzunk!

    Meglepetés: mi mindent kell tudni laptop vásárlás előtt?

    Ha komolyan fontolgatod a laptop vásárlást, akkor már biztosan rájöttél, hogy a dolog bonyolultabb, mint egy mobiltelefon választás (pedig az se semmi).

    Mivel nagyon sokszor merül fel nálunk a laptopokkal kapcsolatos tanácsok kérése, készítettem egy jócskán átfogó tanulmányt arról, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni laptop választás esetén.

    Nem lövöm le a poént, de azt már most elárulom, hogy az ár az utolsó, amit figyelembe szabad venni…

    Készíts magadnak egy kávét vagy teát, tedd magad szabaddá 15 percre, aztán jó olvasást!

    Ui.: A tanulmány eredetileg kisvállalkozásoknak készült, de ez ne zavarjon meg: minden szava érvényes az otthoni felhasználók számára is!

    Itt érheted el az anyagot: Tanácsok laptop vásárlás előtt állóknak

    Hardvert, szoftvert karácsonyra?

    Én is, mint gondolom, Te is, szeretek olyasmit ajándékozni, amiben benne van az illető és én is (nem, nem kocsi és ház :)), de sokadszorra azért néha már nehéz olyan személyes valamit adni, ami csak az ajándékozottra, vagy kettőnkre jellemző.

    Folytatás

    Jó tudni vásárlás előtt: az alaplapról

    Ez a bejegyzés egy sorozat első része, további hasonló témájú írások várhatók a közeljövőben!

    Volt már egy pár vitám szakemberekkel és kevésbé hozzáértőkkel arról, hogy az alaplap a lelke-e a gépnek, és valahogy sosem tudtuk egymást meggyőzni.

    Mindig azt mondom, hogy az egyik legmeghatározóbb hardver a gépben, és teljesen mindegy, hogy ki, és mire akarja használni azt a gépet. Az alaplap helyes megválasztásával szinte kőbe vésed a géped jövőjét. Lehet ócskát választani – főleg ár alapján – és lehet kimondottan jót választani, főleg a technológia fejlődését figyelembe véve.

    Folytatás