2009. április hónap bejegyzései

Köszönet és hála

Köszönet az Olvasóimnak!

Köszönet az Olvasóimnak!

  • Köszönet azoknak az olvasóimnak, akik hálás leveleket írnak és megmutatják, mennyit fejlődtek már a tanfolyam által.
  • Köszönet azoknak, akik észrevesznek egy-egy bakit, és jelzik, jószándékúan.
  • Köszönet és hála azoknak, akik bár véletlenül leiratkoznak, de sietnek vissza a tanfolyamra…
  • Köszönet és hála azoknak is, akik továbbajánlják ismerőseiknek a lehetőséget, és nem maguk írják be az ismerős nevét és egyéb adatait…
  • Köszönet azoknak is, akik, amikor már nem kérnek több levelet, maguktól megtalálják a leiratkozási lehetőséget, amit a törvény szerint minden levélben biztosítunk, és nem írnak nekem felháborodott hangú levelet, mely szerint „azonnal és irgumburgum”.
  • Köszönöm külön azoknak, akik végigolvassák a leveleimet,
  • és örök hálám azoknak, akik kommentelni is szoktak 🙂

Szeretettel:

Rita

PC Kommandó dizájn blokk – Saitek audio-200

Új rovatunkban olyan hasznos, sőt szép külső eszközöket és jó megoldásokat fogunk megmutatni, amiket már kipróbáltunk, és beléjük szerettünk:)

Első a PC Kommandó dizájn blokk sorozatban a Saitek audio-200 hangszóró, ami a hanghatásával elvarázsolt, ugyanakkor a tenyeremben is elfér.

PC Kommandó dizájn blokk – Saitek audio – 200 – VIDEÓ>>(kattints, új ablakban nyílik)

Nézd meg! (én is rajta vagyok :))

Hibabejelentő lap, PC-s problémák esetén

Ezzel a cikkel már régóta adós vagyok. Igazság szerint ezer éve kaptam e-mailen, úgyhogy forrást sajnos nem tudok megjelölni, de annyira jópofa, és szinte majdnem, hogy életszerű, hogy ezt muszáj végigolvasnod!

Humor következik, tessék kicsit lazulni a tanulás közben:)

Probléma bejelentő lap: (NEM PC Kommandós! :))

01. Írja le a problémát ……………………………………………………………………………….

02. Most írja le PONTOSAN a problémát, mindenféle fölösleges kiegészítő megjegyzés nélkül. ………………………………………………………………………………..

03. Erőteljesen törje a fejét, hol van a kutya elásva.! …………………………………………………………………….
4. a) Mennyire súlyos a probléma?

– életbe vágó
– kifejezetten súlyos
– elképesztően súlyos
– hihetetlenül fontos
4. b) Mennyire fontos a probléma valójában?

– nem fontos
– nem fontos
– nem fontos
– ráér holnapig

5. A probléma jellege:

– megállt
– nem megy
– lefagyott
– olyan izé
– fura szaga van

6. A számítógép be van dugva a konnektorba?

– igen
– nem
– nem tudom

6. A számítógép be van kapcsolva?

– igen
– nem
– nem tudom

8. Megpróbálta saját maga megoldani a problémát?

– persze!
– nem
– tényleg nem!

9. Rosszabb lett ennek következtében?

– igen
– nem
– nem tudom

10. Megpróbált segíteni megoldani a problémát egy olyan kolléga, “aki mindent tud a számítógépről”?

– igen
– nem
– nem tudom

11. Rosszabb lett ennek következtében?

– igen
– nem
– nem tudom

12. Elolvasta a kézikönyvet?

– igen
– nem
– nem tudom

13. Legyen őszinte! Tényleg elolvasta a kézikönyvet?

– talán
– nem

14. Ha elolvasta a kézikönyvet, értette?

– nem
– igen

15. Ha igen, akkor magyarázza el, hogy miért nem tudta maga megoldani a problémát!
______________________________________________________

16. Mit csinált a számítógéppel, amikor a probléma fellépett? _______________________________________________________

17. Ha azt válaszolta, hogy “semmit”, akkor magyarázza el, hogy miért volt bekapcsolva a számítógép!
_______________________________________________________

18. Biztos, hogy nem csak bebeszéli a problémát magának?

– nem
– talán

19. A VCR-jén az óra villogó 12:00-t mutat?

– igen
– nem

20. Ha igen, akkor mit jelent a VCR?

_______________________________________________________


21. Megvan önnek a “Számítógép használata hülyéknek” című könyv?

– igen
– nem

22. Van egy semleges tanúja a problémára?

– igen
– nem

23. Van valamilyen elektromos készüléke, ami működik?

– nincs
– nem tudom

24. Van valaki, akire rákenheti a problémát?

– igen
– persze

25. Mért egy erőteljes ütést a számítógép házára?

– igen
– nem

26. Milyen színű a haja?

– szőke
– nem tudom

Szép tavaszi napsütéses hetet kívánok!

Rita